Levélírónk 2 éves kislánya, míg a felnõttek társaságában jól érzi magát, addig kortársaitól szinte retteg. Ha közeledik hozzá egy másik kisgyerek, õ anyukája mögé bújik és haza akar menni. Édesanyja fontolgatja, hogy a közösségi élet bevezetéseként bölcsõdébe íratja gyermekét.
Kislányom 2 éves. Otthon kiegyensúlyozott, mosolygós gyerek. Felnõtt társaságot szereti, viszont a gyerekektõl retteg. Sokat járunk játszóházba, játszótérre, de ha közeledik hozzá egy kisgyerek, õ rögtön mögém bújik, és haza akar menni. Van két 5 és egy 3 éves unokatestvére, akivel szinte nap mint nap találkozik, de nem tud velük sem felszabadultan játszani, sõt mintha félne tõlük. Igaz, hogy õk nagyon eleven gyerekek. Mostanában érlelõdik bennem a gondolat, hogy bölcsödébe iratnám a kislányomat, hogy szokja a gyerektársaságot. Egyenlõre csak heti 2-3 délelõttre gondoltam. Az lenne a kérdésem, hogy ezzel nem ártanék-e neki? Nem akarom, hogy lelkileg sérüljön. Vagy mit tudna javasolni, hogy ez a félelem megszûnjön? Válaszát elõre is köszönöm!
Válasz:
Tisztelt Szülõ!
Ebben az esetben biztosan nem célravezetõ a „kutyaharapást szõrével“ szemlélet, azaz semmiképpen nem ajánlott gyerekközösséggel „kezelni“ a gyerekektõl való rettegést. Ezt a folyamatot nem lehet erõnek-erejével siettetni, hanem a gyermek igényeihez maximálisan alkalmazkodva, lépésrõl-lépésre kell megnyitni elõtte a világot. Ez pedig csak úgy képzelhetõ el, ha mindeközben érzi az édesanyja-adta érzelmi biztonságot. Ha enélkül a védõháló nélkül próbálná gyermekével megszoktatni a gyerektársaságot (t.i: bölcsõdébe íratná), az olyan lenne számára, mintha kihúzná alóla a szõnyeget.
Javaslom ehelyett az eddigiekben alkalmazott módszereket: járjanak minél többet gyerektársaságba, ill. olyan rendezvényre, ahol a többi gyerek nem mint játszótárs, hanem mint másik részt vevõ van jelen. (pl. bábelõadás megnézése, stb.) Ez azért lehet hasznos, mert itt kislánya nem érzi magát arra kényszerítve, hogy kapcsolatba lépjen a többi gyerekkel, így „ismerkedési kötelezettség“ nélkül egyre közelebbrõl, egyre alaposabban veheti õket szemügyre.
A felnõttcentrikusság és a kortársaktól való tartózkodás ebben az életkorban természetes, ám ez nem feltétlenül jelent szélsõséges rettegést. A kislányánál tapasztaltak, - mint azt fentebb írtam, - csakis tapintatosan, fokozatosan, a gyermek igényeihez maximálisan alkalmazkodva szüntethetõk meg.
